Hírek
2026. jan. 25.
Öveges Technikum
- Honvéd Kadét Program
- Program
- Kultúra
Részvételünk a DON–83 megemlékezésen
DON–83 menetszázad teljesítésében iskolánk hat kadétja és kísérő tanáruk vett részt. A diákok az igazgató úrral együtt a következő napon, a záróünnepélyen is képviselték iskolájukat, az Övegest.

A 2026. évi Doni Emlékmenet január 15-én Gyulakesziről indult, és a Csobánc-hegy meghódítása után Révfülöpre érkezett meg. A század az érintett települések háborús emlékműveinél megemlékezéseket tartott. Tanulóink nagy lelkesedéssel teljesítették a kihívásokkal teli 25 kilométeres távot, miközben méltó módon tisztelegtek a Don-kanyarnál szolgáló magyar katonák emléke előtt. A program egyszerre adott közösségi élményt és értékes történelmi tapasztalatot.
Január 16-án a balatonfűzfői Jézus Szíve Plébániatemplomnál lévő hősi emlékműnél ünnepi szentmisével, tűzgyújtással, megemlékezéssel és ezt követően koszorúzással fejeződött be a a tisztelgés a katonák emléke előtt.
Köszönet a szervező MATASZ Veszprém Megyei Egyesületének, akik a Veszprém vármegyei Kormányhivatal, valamint a Veszprémben települt katonai szervezetek bevonásával szervezték az ünnepi alkalmakat. Köszönet az iskolánkból résztvevő Györkös Attila, Karáth Áron, Keller Iván, Rajnai András, Rivnyák Bálint, Szabó Mihály kadétoknak, Horváthné Garami Flóra kísérő oktatónak, és Tóth Lajos Péter igazgatónak.
GALÉRIA
Don-83



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Sakkbajnokság 2026
Az előkelő 18. helyen végzett iskolánk sakk csapata a 104 indulóból a IV. országos Honvéd Kadét Sakkbajnokságon.
2026. febr. 16.
Öveges Technikum

A legjobbak között
Épületgépész tanulónk a legjobbak között, a Szakmasztár országos döntőjében.
2026. febr. 12.
Öveges Technikum

Tatán jártak kadétjaink
A korábbi évekhez hasonlóan ismét Tatára utaztak kadétjaink 2026. február 3-án.
2026. febr. 7.
Öveges Technikum
